Satanium Raum666

Spirituális sátánizmus- "Hallgatni Arany"- Sátán atyánk tanácsa

Mudrák

Az itt közzétett mudrák 100%-ig működnek, és pontosan azt teszik, ami a leírásukban szerepel. Sajnos ez sok mudra esetében nem így van, mert az ujjakban lévő nadik helyét és működését sok esetben elferdítették (az idegek az agy bizonyos idegpályáival, s ezáltal a testtel és a lélekkel is összekapcsolódnak). Normális esetben, ha a bioelektromosságod elég magas szinten van és nyitott vagy spirituálisan, érezni fogod a mudrákat.

Sok információ kering, de a legtöbbjük new age-es, szivárványos baromság, ami sehová sem vezet, hatalmat pedig egyáltalán nem lehet belőle nyerni. Például olyanokat is olvastam, hogy „tartsd így a kezed, ugorj be a fürdőkádadba százezerszer, és átalakulsz békává vagy fogtündérré” (igen, a keleti „varázslatok” instrukciói sokszor ennyire beteges mértékben el vannak ferdítve). Ezek nem csak veszélyesek, de értelmetlenek is.

A „rendkívül nehéz mudrákról” is sok hülyeséggel találkozhat az ember, például hogy ki kell ficamítanod az ujjaidat. Ez természetesen nem szükséges, ezeket vallási sarlatánok találták ki, hogy a beavatottakat retardált ostobaságokkal foglalják le. Ugyanilyen a spirituális „az én bankszámlámon több van mint a tiéden” típusú hülyeség, ami szintén jellemző a keleti korrupt spiritualitásra. Ezzel az ember a rabbinizmus utánzásán kívül semmi mást nem csinál, csak több milliószor elvégez valamit, aminek semmi hatása.

Amikor valaki 10 órát tölt azzal, hogy valamit a falra karcoljon, és ne jusson sehová spirituálisan, azzal egy ténylegesen gonosz dolog áldozatának szerepében tündököl. Ezt tette az ellenség a Kelet isteni vallásaival, amelyek mind Sátáni természetű voltak. Az összes közül a Buddhizmus járt a legrosszabbul. A Hinduizmusnak még mindig van egy kis ereje, de a nagy részét annak is elferdítették.

Makrokozmikus értelemben a mudrák azért hasznosak, mert a kezünkkel megérintünk dolgokat, a cselekvésünk meghosszabbításaként funkcionálnak sok értelemben. A mudrákkal a kezünk okkult felépítését használjuk ki, hasonlóan „Az életed a te kezedben van” mondás tartalmához. A tenyérjóslás is erre épül. A kezek nem csak pszichikus eszközként szolgálnak, de isteni tulajdonságokkal is bírnak: más lényekhez képest fejlettebb a kezünk, és sok fejlett képességünk ebből az előnyből származik. Ezért helyeznek rá akkora hangsúlyt az Istenek.

Ha valamelyik mudrától negatív érzéseid támadnak, ne használd. Ez annyit jelent, hogy számodra ez nem megfelelő mudra. Az alább közöltek helyes kéztartások, azonban a tapasztalat is fontos. Lehet, hogy akár centikkel odébb téve valamelyik ujjad, teljesen más, vagy erősebb hatást érsz el. Ez nem gond, mivel ezeknek a mudráknak – általánosságban szólva – nem kell pontosnak lenniük. Önmagukban nem sok hasznuk van, ha nincs elegendő mértékben erős bioelektromosságod, mert nem fogod érezni az energiaáramlásban bekövetkezett változásokat. Ahogy minden más esetében, ezek hasznossága is személyes erődtől függ.

Ha érdeklődsz a mudrák iránt, végezz saját kutatást. Azonban légy óvatos, nagyon sok a tévinformáció, és sok tudás még mindig el van rejtve – ehhez kérd az Istenek tanácsát.

A Sátáni Meditációk pdf-ben található, csakra-kinyitáshoz használt mudrákat lehet a hozzájuk tartozó csakrák megerősítéséhez használni.

__________________________________________________________________________

További mudrák alább találhatók. Ezek mind működőképesek, és a spirituálisan nyitott személyek valószínűleg azonnal érezni fogják a hatásaikat.

1. Imádkozó mudra:

Image

Ez a mudra kiegyensúlyozza az ida és pingala áramlatokat, és felhasználható arra, hogy energiát juttassunk a szusumnába. Egyszerűen szólva kiegyensúlyozza a lelket, és segít egyensúlyra találni. Természetesen a keresztények ezt is ellopták, akik ezt használva úgy tesznek, mintha kiegyensúlyozottak lennének a spirituális játékukban, és ez segíti is őket az „imádkozásban”, mert elcsendesíti a gyakorló elméjét. Ez a mudra is Sátáni eredetű a többihez hasonlóan, ezért kételkedés nélkül használhatod.

2. Ganésa-mudra

Image

Ez a mudra minden általános akadály legyőzésére használható. Ezzel feloldhatod a meditációidon lévő kötéseket és a lelkedben lévő elzáródásokat. Segíthet az is, ha nem „laza” szorítással végzed a mudrát, hanem meditáció közben folyamatosan „lazítod”, és közben a kötés feloldására vonatkozó megerősítést ismételgetsz. A folyamat közben teljesen lazítsd el a kezeidet, és képzeld el, hogy az akadály egyre kevesebb nyomást helyez rád, ahogy a kezeid is egyre kevesebb nyomást helyeznek egymásra.

3. Pran mudra

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/d8/2f/3a/d82f3a23bb8a5d53c71b541a32406ebf.jpg

Ez a mudra nagyon hatásos a bioelektromosság megnövelésére. Ezt mindkét kézzel lehet végezni, így lehet elérni a maximális hatást. Ha csak egy kézzel végezzük, akkor az adott kézhez kapcsolódó Nadi bioelektromosságát növeli meg. A bal kéz esetében a nőies Ida nadiét, a jobb kéz esetében a férfias Pingala nadiét. Ez nagyon hasznos és hatásos a gyógyításhoz is, mivel ez a mudra a Napcsakrához és az általános bioelektromos keringéshez kapcsolódik.

4. „Ördögszarv-”, vagy Apána-mudra

Image

Ez a mudra segít a fizikai védelemben, olyan értelemben, hogy az embernek jobb ösztönei lesznek tőle és tudatosabbá válik a fizikai síkkel kapcsolatban, „állatiasabb” vonatkozásban. Ha valaki tudatos, akkor nem bukik el. Ez nagyban hozzájárul a belek alsó szakaszának és a gyökércsakra egészségéhez. Ezért használja ezt annyit az ellenség, mivel ez a fentiek értelmében védelmező jellegű. Ezen kívül nagyon jól használható az elme lenyugtatására és összpontosítására. Ez szaturnuszi védelem, és a világi, szaturnuszi önbizalom növelésére is használható. Mindez természetesen pozitív értelmű (földelés stb.). Annak ellenére, hogy a Szaturnuszhoz kapcsolódik, egy Sátáni mudra, Sátán „szarvait” jelképezi, amik a bioelektromosság fejbe való áramlásának szimbólumai.

5. Ököl-mudra

https://spiritsoferidu.files.wordpress.com/2017/02/1dc0e-stock-fist.jpg?w=846&h=634

Ez egy tényleges ököl segít a dolgok legyőzésében mind szó szerinti, mint spirituális értelemben bosszúállásra és erőnövelésre használható. A dolgok érzelmi korlátozására, átalakítására, vagy valamire irányítására (fekete mágia) alkalmazható.

6. Kubera-mudra, vagyis a Vagyon Mudrája

Image

Ez a gazdagság kéztartása, pénzvarázslatokhoz és a vagyonra irányuló munkákhoz használható. Habár nem szükséges, de segíthet. Főleg mindkét kézzel végezve van érezhető hatása.

7. Jóni-mudra

Image

A nőies mágiához illő mudra, segít kiegyensúlyozni a női elemek szempontjából kiegyensúlyozatlan lelket. A nőiesség növelésére, gyermekszülés segítésére, minden hozzá kapcsolódó dolog könnyítésére használható.

8. Shiva Linga-mudra

Image

Férfias mágiához alkalmazható. A férfias elemek kiegyensúlyozatlansága miatt lent maradó Kígyó energiájának felemelésére alkalmazható, illetve minden férfias mágiához és férfiassághoz kapcsolódó dologhoz.

9. Pajzs-mudra

Image

Ehhez nem találtam megfelelő nevet. A védelemhez, áldásokhoz, visszatartáshoz alkalmazható. Általánosságban is védelemre való.

10. Dhyani-mudra

Image

Ha az elméd túlzottan érzékeny, ez a mudra segíthet megszelídíteni. Transzba esés során is alkalmazható a folyamat megkönnyítésére.

11. Uttarabodhi-mudra

Image

Hasznos az energia felemelésére, ha az összegyűlt a test alsóbb részein. Ezt a Kundalini-jógában is használják, fej fölé nyújtott karral, és két kinyújtott ujjal. Ha kettővel kényelmetlen, használd egyetlen kinyújtott ujjal.

 

Forrás: https://josministries.prophpbb.com/post92420.html#p92420

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 28
Heti: 72
Havi: 1 046
Össz.: 75 051

Látogatottság növelés
Oldal: Mundrák
Satanium Raum666 - © 2008 - 2024 - sotetkapu.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »